Arany János: Az örök zsidó

1. Arany János: Az örök zsidó

2. Keletkezés: • a nagykőrösi korszak lezáró alkotásként értelmezhetjük, • 1860-ban jelent meg a Szépirodalmi Figyelőben. • Egy 13. századi legendán alapul, ami Kartaphilos történetét foglalja magába.

3. Cím értelmezése: • Nyelvtanilag: • E/3. személyű, határozott névelővel ellátott a cím •  egyetlen konkrét személyre utal • figyelemfelkeltő jelleg  • ugyanakkor a szöveg E/1. személyű, létértelmező, önelemző monológ • Az utolsó vsz. metonímiája (szegény zsidó-szegény szívem) leplezi le a lírai én szerepjátszását

4. Jelentéstanilag: • az „örök zsidó” kifejezés arra utal, hogy a lírai én valamely költői személy álarca mögé bújik(szerepvers) • a végtelen szenvedést, raboskodást szimbolizálja

5. Cím és szöveg kapcsolata: • a cím utal a költő szerepére, az örökös vándorlásra • az átkot vetíti előre, amit a Kartaphilosi legendából vett át • a történet nem szolgál olyan információval, amely a lírai én szenvedésének vagy léthelyzetének okait, távolabbi összefüggéseit megvilágítaná

6. Műfaj: • elégia és ballada keveréke • de drámai monológként/modern balladaként is értelmezhetjük Hangnem: • elégikus hangnem, lemondást az elveszettséget erősíti Verstípus: • létösszegző, létszembesítő • szerepvers

7. Forma: • 11 versszakos, 5 soros, 8 szótagos+ a refrén, ami 4 szótagos • zárt forma • páros rímképlet a-a;b-b;x  x rímtelen (refrén • időmértékes verselés) Versszervező erő: • ellentét (metaforikus ellentét párok) Leíró jelleg jellemzi a verset.

8. Szerkezet: • A vers 5 egységre tagolható. • 1.-3.vsz: /az első szerkezeti egység/ >„már” időhatározó, a bolyongás idejét, a történeten kívül, meghatározhatatlan időre tolja ki, a refrén is ezt erősíti „tovább, tovább” > a lírai én saját léthelyzetét; tér és időtapasztalatát szemlélteti > mozgásterét ellenséges közegként tapasztalja; a föld lápszerű „nem szilárd/süllyed” (metaforikus képek)

9. > illetve jégszerű vékonyság „ropog; átvékonyul” > az ég is ránehezül=ez mind szorongással tölti el > a 3.vsz: az idő egylényegűségének tapasztalatát rögzíti > az idősíkok közül teljesen hiányzik a múlt, csak a jelen és a jövő kap szerepet; jelen=fenyegetettség/jövő=teher- érzet „Gyűlölöm a mát s holnapot” > jövőtlenség képzetét kelti > állapotszerűvé alakítja a helyzetet

10. 4.-5.vsz: /második szerkezeti egység/ > vágyai és a valóság kínálta lehetőségek közötti feloldhatatlan ellentét > a két versszak motivikus párhuzamokkal, három állapottal példázza az elviselhetetlen szenvedést- ezek: éhség, szomjúság és testi fáradtság, mind a minimális komfortossághoz tartoznak, azaz az ember létszükségletei(egzisztenciális létbizonytalanság) > a lírai én mindhárom állapot után sóvárog,de a valóság ellentétes lehetőségeket kínál • az 5.vsz. is ezt nyomatékosítja, a sivatag metaforájával,az oázis pedig a lírai én beteljesíthetetlen vágyainak jelképe

11. > • TANTALOSZ-mítosza a keresés nem érhet célt, mert a valóság keretei között a lírai én vágyai nem teljesülhetnek, így magától adódik a kiábrándultság > a vágyai beteljesítését tovább folytatja, ha feladná, akkor az eszményeit és saját önazonosságát veszítené el

12. 6.-7.vsz: /harmadik szerkezeti egység/ (a nagyváros képei) > a lírai én többi emberhez való viszonyát fogalmazza meg („ködfátyol-kép; földi boly”) > a magány, kívül rekedtség az emberi közösségből – elidegenedés élménye > a közösség elfogadja azt a valóságot, amit a lírai én megtagad > értelmetlenül szemléli az örök kereső magatartást, („rám csapott”) szembe kell néznie az élete hiába valóságával

13. 8.-10.vsz: /negyedik szerkezeti egység/ > az elbeszélő úgy érzi, hogy a természettel ellentétbe, ő nem tölti be saját rendeltetését („…aszú homok,..mely egyszer kihal; …ágról szakadt levélke-ami majd fent akad”…) > ez reményvesztettséggel tölti el -> a vándorlás céltalan bolyongással válik azonossá

14. 11.vsz: /ötödik szerkezeti egység/ > az utolsó versszakban, átértelmeződik számára a cél fogalma > nem a vágyak betöltése, csupán a végső nyugalom magtalálása a cél > egyetlen kiutat lát; a megváltó halált > visszamutat Kartaphilos-legendájához, az átokhoz!!! > itt még a refrén is bizonytalan, nem tudni hogy a lírai én belső hangjaként vagy külső, ráható körülményként értelmezhető

15. Motívumok: 1.-2.vsz: Az út motívuma, ami a vándorlást, a keresést feltételezi. 3.vsz: Az idő körkörösséget, ismétlődést jelöl=a világ egy helybe toporgását. 5.vsz: Sivatag a vándor halálát vetíti előre; délibáb=az elérhetetlenséget szimbolizálja. 6.-8.vsz: tömeg=kitaszítottság; csónak,hab=ide-oda hánykolódás; üstökös,nyíl,kő=mindnek van célja egyszer megpihen mind 9.-10.vsz: Természet elemeinek beteljesülése (homok,levél); és a saját életének hiába valósága áll ellentétbe egymással. 11.vsz: Megjelenik a zsidó kép, amivel magára utal és ezzel lehull a maszkja.

16. A vers mondani valója: • Választ keress arra, hogy létezik e a fejlődés a világban, van e értelme az örökös újra kezdésnek, és magának az emberi létnek.

17. VÉGE!!!!!!!!