1 / 51

A gyógypedagógia története 2.

A gyógypedagógia története 2. Korai kereszténység, középkor. Róma bukása, korai kereszténység. Sokféle nép gyűjtőmedencéje lett a világnak az a része, mely egykoron Róma fönnhatósága alatt állt. Hamarosan hadvezérek és uralkodók emelkedtek ki ebből a kaotikus sokaságból.

gwylan
Télécharger la présentation

A gyógypedagógia története 2.

An Image/Link below is provided (as is) to download presentation Download Policy: Content on the Website is provided to you AS IS for your information and personal use and may not be sold / licensed / shared on other websites without getting consent from its author. Content is provided to you AS IS for your information and personal use only. Download presentation by click this link. While downloading, if for some reason you are not able to download a presentation, the publisher may have deleted the file from their server. During download, if you can't get a presentation, the file might be deleted by the publisher.

E N D

Presentation Transcript


  1. A gyógypedagógia története2. Korai kereszténység, középkor

  2. Róma bukása, korai kereszténység • Sokféle nép gyűjtőmedencéje lett a világnak az a része, mely egykoron Róma fönnhatósága alatt állt. Hamarosan hadvezérek és uralkodók emelkedtek ki ebből a kaotikus sokaságból. • A fényűző Róma bukásával Európa azon részei, amelyek korábban virágzó városi kultúráknak adtak otthont, az agrár termelési mód szintjére estek vissza. Kezdetét vette a feudális társadalmi viszonyok kibontakozása.

  3. A Birodalom széthullása Európa nagy részében évszázadokra szenvedést, nyomorúságot és létbizonytalanságot hozott az emberek számára. • A fogyatékkal élő emberek élete még nehezebbé vált, mint ép társaiké. Segítségre alig számíthattak, oltalmat csak nehezen találhattak. • Róma agóniájával párhuzamosan új vallás terjedése vette kezdetét, és fokozatosán átvette a barbár rítusok helyét. A kereszténység egy maroknyi ember személyes hitéből lett a nyugati világ többségében hivatalos államvallássá. • A lélek megtisztulásához, az üdvözülés elnyeréséhez az aszkétikus életmód vezet – ez a gondolat már a korai keresztény közösségekben is visszhangra talált.

  4. Az üldöztetések idején sokan az aszkézis legszigorúbb formáját választották, és – elfordulva a bűnös világ csábításaitól – remeteként folytatták életüket. • A gyakran mesterkéltté, külsőségekkel terhessé váló hivatalos egyházi élet nem elégítette ki azokat a hívőket, akik a krisztusi tanításokat a maguk teljességében akarták megvalósítani, és tiszta, személyes vallási élményre vágyakoztak. Ők továbbra is a világtól való elvonulást, a remeteséget választották. • Belőlük szerveződtek a IV. század elején az első kolostori jellegű közösségek.

  5. Az egymást kölcsönösen segítő remeték kolóniái Egyiptom területén alakultak ki a III. században. Szent Antal szervezte őket a rákövetkező évszázadban kifejezetten kolostori közösségekké. • Az első olyan kolostort, melyben a szerzetesek életét szabályzat (Regula) irányította, Szent Pakhomiosz alapította Dél-Egyiptomban. • A nyugati szerzetesség igazi megalapozójának Nursiai Benedeket tartjuk, aki 529 táján Róma és Nápoly között, Monte Cassino hegyén alapított kolostort.

  6. Nővére, Szent Skolasztika követte példáját, zárdát hozott létre a közeli Piumarolában. • Monte Cassino kolostorából rajzottak ki hosszú időn keresztül a bencés (azaz: Benedek-rendi) szerzetesek, hogy újabb és újabb kolostorokat hozzanak létre Európa-szerte. Így jutottak el hazánkba is a X. század végén. • Ebben a „sötét középkor”-nak nevezett zaklatott időszakban, a kolostorok a fizikai biztonságot és nyugodt szellemi életet biztosították a szerzeteseknek.

  7. Kezdetben a lelkigyakorlaton, szent könyvek olvasásán és a reájuk bízott gyermekek oktatásán kívül nehéz testi munkát is végeztek. • A kolostorok fokozatosan gazdasági központokká váltak. Ahogyan Hauser Arnold írja: „A Nyugat csak a szerzetesektől tanulta meg a rendszeres munkát; a középkor iparát jórészt ők teremtették meg”. (Hauser Arnold: A művészet és az irodalom társadalomtörténete. I. kötet, Gondolat, Bp., 1968. 134. o.)

  8. A fogyatékosok helyzete ezekben a századokban még nehezebb volt, mint korábban. • Védelmet és biztonságot közülük azok élvezhettek, akik a kolostorokba vagy a kolostorok mellett létesített menedékházakba kerültek be. • Hamarosan kialakultak a fogyatékosok felkarolására szánt „specializált” menhelyek. • A vakok befogadására a 4. században létesítettek először menhelyet a Caesarea városában (a mai Törökország területén). Az ilyen, kolostorokhoz kapcsolódó menedékházak a középkor évszázadaiban Európa egész területén elterjedtek.

  9. Az 5. században például Szt. Lymneus épített egy menedékhelyet saját remetelakja mellé, vakok számára Syr városában (a mai Szíria területén). A vakokat szent énekekre tanította, akik aztán ájtatos énekükkel alamizsnálkodásra ösztönözték a város lakosait (mendikálás). • A kolostorokba való befogadás, illetve a menedékhelyek létesítése nem korlátozódott a vak emberekre. Szt. Basilius egyházatya, Caesarea püspöke a 4. században különböző fogyatékkal élő embereket fogadott be monostorába, és saját maga foglalkozott velük. Csoportokba osztva az épület különböző szárnyaiban helyezte el őket, de közösen dolgoztak és imádkoztak.

  10. A legenda szerint Szt. Miklós, Myra városának püspökeként (3-4. század) védelmébe vette és segítette az értelmi fogyatékos gyermekeket is. • Így lett a fogyatékkal élők védőszentje is – egyebek között. (Miklóst a tengerészek, kereskedők, az illatszerészek, a gyógyszerészek, a zálogházak, a gyermekek és diákok védőszentjeként ismerjük.)

  11. Érdekes és fogyatékosságtörténeti szempontból is jelentős az a legenda, amely a belgiumi Gheel városához fűződik. • Az ír királyleány Szt. Dymphna menekült ide a 7. században őrült apja elől. • Damon, a királyi apa, miután felesége meghalt, és nem talált hozzá hasonló szépségű asszonyt magának, megtébolyodott, és lányát kívánta asszonyává tenni. A belgiumi Gheel városa

  12. A tizennény éves királylány ekkor menekült a belgiumi városba, ahol menedékre lelt. Damon azonban hamarosan nyomára akadt, és – miután lánya nem volt hajlandó visszatérni vele Írországba – őrült dühében lefejezte. • Dymphna a mentális betegségben szenvedők, az epilepsziások, a menekülők és az erőszak áldozatainak védőszentje lett. Szent Dymphna

  13. Gheel városában az idők folyamán a pszichiátriai betegek és értelmi fogyatékkal élők kezelésének, gondozásának egészen sajátos rendszere alakult ki, amely később világszerte követett modellé vált. • E modell gyökerei a 13. századig nyúlnak vissza, amikor a módszer alkalmazását még Szent Dymphna templomának szabálykönyve irányította. • Később kialakult a módszer saját belső logikája.

  14. Lényege az, hogy a gondozottak napközben kijárnak az intézetekből az őket befogadó családokhoz, ahol dolgoznak és együtt élnek a család tagjaival. Ezt nevezzük családi ápolási rendszernek. • Ez a modell jelentős hírnevet és gazdasági prosperitást kölcsönzött a városnak, és hamarosan világszerte elterjedt. • Ott ahol alkalmazták, javult a kommunikáció a fogyatékkal élők és a többség között. • A módszer Magyarországon is visszhangra lelt a 19. század végén. Fabinyi Rudolf, kolozsvári pszichiáter professzor 1905-ben az erdélyi Dicsőszentmártonban e modell szerint működő családi ápolási telepet létesített.

  15. A módszer előnyeiről Fabinyi ezt írta: „A betegek jó részénél az előnyös változás családi gondozás alatt szembeötlő, különösen a külső kinézés tekintetében. A betegek élénkebbé, közlékenyebbekké, szocializáltabbakká váltak, sőt mondhatnám, sok esetben a laikus által is észrevehetően megokosodtak. … Betekintve egyes ápoló családokhoz, ott találjuk a betegeket megelégedetten, nyugodtan a tűzhely körül üldögélve, ami még gyakoribb, házi teendőkben ápolóiknak segédkezve.” (Fabinyi R.: Jelentés az elmebetegek családi ápolásáról Dicsőszentmártonban. Budapest, 1906.) • A gyógyító közösség („community recovery”) modellje ma is sikeresen működik a belgiumi Gheelben és más országokban.

  16. A korai kereszténység korából kevés adattal rendelkezünk a fogyatékos emberek gyógyítására irányuló törekvéseket illetően. • A gyógyítás mágikus köntösben mégis megjelenik ebben a korban, úgy mint a szentek által végrehajtott csodatettek. • 504-ben például Szt. Severinus csodát tett, amikor meggyógyította Eululiust, Nevers püspökét, aki annak előtte siketnéma volt. • Beverly Szt. János Angliában szintén siket embert gyógyított ima segítségével. Ennek következtében később ő lett a siketek patrónusa. Magyarországi Szent Erzsébet szintén gyógyított: egy siketnéma fiúnak adta vissza a hallását és a beszédét.

  17. A korai keresztény egyház, az emberek mindennapi életének szigorú ellenőre, meglehetősen ellentmondásos álláspontot képviselt a fogyatékos emberekkel kapcsolatosan. • Sokkal inkább egy spirituális forradalomra törekedett, mintsem egy társadalmi átrendeződésre. • Annak ellenére, hogy a papok minden ember lelki, Isten előtti egyenlőségéről beszéltek, az egyház tanításaiból mégis kizártak bizonyos embercsoportokat.

  18. Szent Ágoston (354-430), Hippó püspöke jó példa erre. Szent Pál útmutatását, miszerint „támogasd a lelki szegényeket” úgy értelmezi, hogy a gyengébb intellektus nem jelent gyengébb hitet.

  19. Más helyütt viszont szó szerint értelmezi Pálnak azt a mondását, miszerint „hit a hallás útján jut el hozzánk”, és ennek alapján kizárja a siketen születetteket a keresztény tanok megismerésének lehetőségéből, a szentségek kiszolgálásából (pl. házasság), sőt gyakorlatilag a keresztények közösségéből is. • Csak a 12. században tette lehetővé egy pápai rendelkezés a siketek házasságkötését.

  20. Ágostonnak a fogyatékkal élő emberek iránti ellentmondásos attitűdje más vonatkozásban is befolyásolta az egyházi álláspont alakulását. • A toledói zsinat az 5. században az ő felfogását fogadta el a csodálatos gyógyulások jelenségéről. • Az egyházatyák kinyilvánították, hogy „az ördög által való megszállottság csak csoda révén gyógyítható, a test megbetegedései pedig az orvoslás révén”. • Ez a dogma félresöpörte azt a hippokratészi gondolatot, miszerint az epilepszia és az idegrendszer más megbetegedései az emberi test betegségeinek tekinthetők. • A mentális betegségek és elváltozások tüneteit ettől fogva az egyház a démonok által való megszállottság bizonyítékának tekintette, és ördögűzéssel kísérelte meg gyógyítani.

  21. Középkori nézetek a fogyatékosságról • Tévednénk, ha azt hinnénk, hogy a középkori egyház – amely erőteljesen befolyásolta a társadalom felfogásmódját – a fogyatékos emberek segítését társadalmi norma rangjára emelte volna. • Éppen ellenkezőleg. Az egyházi jog, majd a világi jog is diszkriminatív passzusokat fogalmazott meg a fogyatékkal élő emberekkel szemben. • Majdnem valamennyi európai állam jogrendje szigorú korlátozó előírásokat tartalmazott a fogyatékkal élő emberekkel szemben. • Megfosztották őket az öröklés, a szerződéskötés, a törvény előtti tanúskodás és a végrendelkezés jogától.

  22. Nemcsak az állam és a vele egységbe fonódó egyház, hanem a legtöbb középkori társadalom tagjainak mentalitása is előítéletekkel volt terhes. • A fogyatékkal élők nem részesültek az embereknek kijáró tiszteletben embertáraik részéről. • A durva előítéletek még a koronás fők gondolkodásmódját is befolyásolták. • Amikor III. Henrik, Anglia királya megtudta, hogy kis leánya, Katalin siket, kétségbeesett. • De a királyi gyermek ettől fogva a közrendűektől sem számíthatott tiszteletre. Matthew Paris, egy korabeli krónikás szerint a gyerek „süketnéma, ezáltal semmire sem alkalmas, habár igen szép”.

  23. A középkorban a fogyatékos emberek gyakran váltak a durva humor céltáblájává. • Példa erre egy 1425-ben feljegyzett történet, amely arról szól, hogyan nevették ki az otromba tréfa kiagyalói azt a négy vak embert, akiket bottal fegyvereztek fel, és egy disznó megöléséért jutalmat kínáltak nekik. • Az értelmileg fogyatékos emberek viselkedését a kortársak eleve gonosznak tartották, nehezen érthető mormolásukról pedig azt hitték, hogy az ördöggel beszélgetnek. • A 16. századi Hamburgban pedig a városközpontban álló toronyba zárták őket, ettől kapta ez az épület az Őrültek Börtöne nevet.

  24. A l'hospice des Quinze vingts 1809-ben

  25. A legtöbb fogyatékkal élő ember a középkorban semmiféle támogatásban nem részesült, egyedül az egyház által létesített néhány menedékhely oltalmában bízhattak. Az ilyen menhelyek száma viszont rendkívül lassan szaporodott az évszázadok folyamán. • A 13. században háromszáz francia katona a muszlimok fogságába esett, akik mindegyiküket megvakították. IX. Lajos király kiváltotta őket és menedékhelyet létesített számukra (Hospice des Quinz-Vingts), ahol ápolásban részesítették őket. • Ez a létesítmény lett azoknak a későbbi intézmények az őse, ahol a vak gyermekek és felnőttek oktatására vállalkoztak.

  26. Mint már említettük a középkor átlagemberének teljesen ambivalens volt a fogyatékkal élők iránti attitűdje. • Az értelmileg fogyatékosokról vagy azt hitték, hogy az ördöggel cimborálnak, vagy pedig azt, hogy isteni kinyilatkoztatásokat mormolnak maguk elé. • Néhány társadalomban az értelmi fogyatékos gyermek születése isteni áldásnak számított. • De a kigúnyolásuk és kiközösítésük is elterjedt volt. • A rómaiak szokásait követve sok földesúr értelmileg visszamaradt törpe növésű embereket tartott az udvarában csak a szórakozás kedvéért.

  27. A középkor végén a feudális társadalmi renden belül fokozatosan kibontakozhatott a politikai abszolutizmus és az új típusú nemzetállam. • Új társadalmi csoportok keletkeztek. A járványok és a társadalmi renden belül keletkező törésvonalak olyan mindent átható pesszimizmust eredményeztek, amely a monolitikus egyházzal szembeni elégedetlenségbe torkollott. • Elterjedt a nézet, hogy a keresztény egyházat a betegség emészti, és a világ a széthullás felé halad. Egy új rendszer látszott körvonalazódni a káosz közepén.

  28. A középkori ember életét a 14. század közepén alapjaiban rázta meg a Fekete Halál, azaz a nagy pestisjárvány eljövetele. • A járvány Közép Ázsiából indult és 1348 körül érte el Európa szívét. Nem ez volt az első pestisjárvány, de ez volt a legvirulensebb, a legpusztítóbb. 1347 és 1351 között mintegy 21 millió ember halt meg, a korabeli Európa harmada. • A kíméletlen járvánnyal szemben védtelen embereknek A krízishelyzetre adott válaszai gyakran extrémek voltak. • A Fekete Halál támadásának első időszakában mindennapos volt az elmezavarra utaló viselkedés például az önmagukat ostorozó flagellánsok körében. • De Európa közepén egyre terjedt például a „táncőrület” is.

  29. A haláltánc középkori ábrázolása

  30. Az elmezavar tüneteit mutató emberekre ekkortól fogva kezdték el rásütni a boszorkányság stigmáját. • A boszorkányüldözés egyre nagyobb méreteket öltött. • A középkori egyház ekkor más összemosta és egyaránt üldözte az eretnekséget, a varázslatot és a boszorkányságot. • 1484-ben VIII. Ince pápa nyíltan háborút hirdetetett a boszorkányok ellen. 1487-ben két Domonkos-rendi szerzetes, Heinrich Kramer és Jacob Sprenger német főinkvizítorok, létrehozták a Malleus Maleficarum (Boszorkányok pörölye) című művet

  31. A könyv felsorolja a boszorkányok által használt varázsigéket és megigézéseket, emellett megdöbbentő részletességgel ecseteli a boszorkányokon alkalmazott kínzómódszereket. • Abban az időszakban, amikor Luther Márton kiszögezte tételeit a wittenbergi vártemplom kapujára, Európában javában folytak a boszorkányüldözések. • Sokan azt hitték, hogy az idős nők és özvegyasszonyok valamiféle természetfölötti hatalommal rendelkeznek. De ugyanilyen hatalmat tulajdonítottak mindenkinek, aki szokatlan volt vagy más, az átlagtól eltérő (deviáns) vagy éppen fogyatékos.

  32. Európában a 18. századig vissza-visszatért a boszorkányüldözések hulláma. • A mániákus boszorkányüldözés áldozatainak számát a történészek mintegy 100 ezerre becsülik. • Európában a nők elleni fő bűn a boszorkányüldözés volt ezekben az évszázadokban, a vádlottak 80 százaléka ugyanis nő volt. • Arra a kérdésre nincs válaszunk, hogy hány fogyatékkal élő ember volt a boszorkányság gyanújával pörbe fogottak között.

  33. Boszorkányégetés, 1693.

  34. Mint korábban már láttuk, Szent Ágoston a mentális betegségek, az értelmi fogyatékosság és az epilepszia gyógyítását kivette az orvosok kezéből és az egyház kezébe helyezte. • A Malleus Maleficarum most már a mércét és a mérési módszert is megadta ahhoz, hogy lehet megkülönböztetni a boszorkányokat a normális emberektől: „Amennyiben a beteg állapota a gyógyszerek hatására nem javul, hanem inkább romlik, akkor a betegséget az ördög idézi elő.” Egy értekezés szerzője arról írt, hogy a megszállottság nyilvánvaló ismertetőjegye, ha a delikvens színleli azt, hogy siketnéma, őrült vagy vak.

  35. A középkori orvoslás a fogyatékosság egész sorának – siketség, értelmi retardáció, őrültség és epilepszia – okait a természetfölötti erőkben kereste, és az ilyen fogyatékkal élő embereket nem gyógyította, hanem inkább pusztulásra ítélte. • A mentálisan beteg emberek különösen könnyen estek bele a boszorkányüldözők és inkvizítorok hálójába. • Az ilyen fogyatékkal élő embereket sokszor csak azért végezték ki, mert a boszorkányok fattyának vélték őket, vagy pedig azért, mert különösnek és ijesztőnek tartották a viselkedésüket.

  36. A protestáns hitújítók fogyatékosság-képe sem volt humánusabb. Kálvin János azt prédikálta, hogy a fogyatékos embereket megszállta a Sátán. • Luther Márton szerint az értelmileg fogyatékos gyermek nem több mint egy hústömeg (massa carnis) lélek nélkül. • Más helyen azt írta, hogy az idióták apja az ördög, és az értelmi fogyatékosok „telve vannak a Sátánnal”. • Az ilyen gyermeket pedig bele kell fojtani a legközelebbi folyóba.

  37. Úgy tűnik, hogy a fogyatékosokat, vagy azok szüleit akkor vádolták meg boszorkánysággal, ha az ima vagy a medicinális gyógymódok már nem segítettek. • Ekkor az ördögűzést tartották a végső megoldásnak. • A kései 17. századnak kellett eljönnie ahhoz, hogy az értelem fénye elűzze a boszorkányokban való hit sötét babonáját.

  38. „Boszorkányfattyak”, „alácsempészett gyerekek” • Az európai mentalitás történetében és ennek tükröződéseként az európai irodalomban a boszorkány-tematika még évszázadokon keresztül tovább élt. • Jó példa erre a különböző népek mesevilága. • Feltűnő és figyelemre méltó, hogy a boszorkány-motívum a mesevilágban nem az adott nép ősi kultúrájának, mágikus hiedelemvilágának részeként élt tovább, hanem kifejezetten az évszázados egyházi praktikák tanúbizonyságaként.

  39. A mesevilágban, illetve a nép hiedelemvilágban létezik még az „alácsempészett gyermek” (Wechselbalg, changeling). • Magyarországon „váltott gyereknek” hívták. • „Szépasszonyunk, az Ördöngös vénasszony leánya … ha sorát ejtheti … a társaival a gyermeket felváltja, vagyis a boszorkányok az anya gyermeke helyébe a magukét teszik, az anyát pedig elrabolják. Az ily gyermek ismertetőjelei közé tartozik, hogy szakálla van, nagy fejű, szótlan, a neve Váltott.”(Kálmány L.: Gyermekijesztők és rablók nyelvhagyományainkban. In: Diószegi V.: Az ősi magyar hitvilág. Gondolat Kiadó, Bp., 1978. 343.)

  40. De Mause evolúciós elmélete • Három alapvető viszonyulási forma létezett a történelem során a felnőttek és a gyermekek között: • 1. Projektív (kivetítő) kapcsolat (projective reaction): Félelmek, szorongások kivetítése a gyerekre („az ördögi gyermek”). • 2. Fordított kapcsolat (reversal reaction): A gyerek mint a szülők be nem váltott reményeinek, ki nem elégített érzelmi szükségleteinek „pótszere”. • 3. Empatikus kapcsolat (emphatic reaction): A gyermekkor felfedezése. A szülők megkísérlik beleélni magukat a gyerek lelki állapotaiba.

  41. A gyerekkor evolúciós elmélete:

  42. 1. Gyermekgyilkosság (az antikvitástól kb. Kr. u. 4. századig): • A gyerekség „mitikus” felfogása. • Gyermekgyilkosság • A szülő gyermekét okolja minden bajáért, minden áron meg akar tőle szabadulni. Vagy: szakrális gyermekáldozat a közösség megmentéséért. (Pl. Karthágóban Kr. e. 210-ben az istenek engesztelésére 200 nemesi születésű gyereket áldoztak fel.)

  43. 2. Kitevés (4-13. század): • Példa: a leányanyák sorsukra hagyják, vagy kolostor elé helyezik gyermeküket.

  44. Kitevés (folytatás) • „Eltávolítás” mint burkolt kitevés: a csecsemőket szoptatós dajkára bízzák, később gazdag családokhoz küldik őket szolgálni. Görög (5. sz.), itáliai (15. sz.) és angol (16. sz.) csecsemő szoros pólyában

  45. Ellenpélda a képzőművészetből De La Tour: Az újszülött, 1630

  46. 3. Ambivalencia (14-17. sz.) • A szülő már feladatának érzi, hogy gyermekét testileg-lelkileg formálja. Ugyanakkor a távolságtartás és a kötődés váltakozó attitűdjei jellemzik a gyermekhez fűződő kapcsolatát. Erzsébet-korabeli angol család étkezés közben (16-17. sz.) (A gyermekek kiszolgálják a felnőtteket)

  47. 4. Intrúzió (behatolás, birtokbavétel) (18. sz.): • A szülők közelebb férkőznek gyermekeik lelkéhez, hogy hatalmukba kerítsék („fojtogató szeretet”). • A „nevelés évszázada”: egyre hevesebb nevelői törekvések. A helyes testtartásra szoktatás egyik eszköze. (Német rajz a 19. századból.) A gyerek testi és lelki formálásának igénye!

  48. 5. Szocializáció (19-20. sz. közepe) • Legfontosabb a társadalomba való beillesztés, a normáknak való megfelelés. Oskar Pletsch: Nevelőintézet (Ironikus hangvétel, felnőtt állampolgárok nevelése)

  49. 6. Támogatás, empátia (1950-) • Gyermekközpontú nevelés. A gyermekek tudják, mire van szükségük fejlődésük egy-egy szakaszában. • A szülők belehelyezkednek gyermekük lelki állapotába. Mary Cassatt: Az anyai csók (1896) (Empatikus, szeretetteljes viszony)

More Related