Download
1 / 60
600 likes | 888 Vues
Keddi beszélgetések életről és halálról. Mitch Albom. A tantárgy.
E N D
Keddi beszélgetések életről és halálról Mitch Albom
Öreg professzorom élete utolsó kurzusát otthonában tartotta, dolgozószobája ablakánál, ahonnan megfigyelhette egy kis hibiszkusz piros virágának nyílását-hervadását. Heti egy alkalommal tanított, mindig kedden. Az órák reggel után kezdődtek. A tantárgy neve az élet értelme volt.
Tankönyvre nem volt szükség, bár a tantárgy számos témakört ölelt fel, ilyen volt többek között a szeretet, a hivatás, a közösség, a család, az öregség és –végezetül – a halál. Az utolsó óra rövid volt, alig hangzott el néhány szó. A diplomaosztó ünnepély szerepét a temetés töltötte be.
„Rengeteg ember ténfereg a világban, akiknek céltalan és értelmetlen az élete. Szakasztott, mintha alvajárók lennének, még akkor is, amikor olyasmin buzgólkodnak, amit fontosnak vélnek. Azért van ez így, mert hibás, téves dolgokat hajkurásznak.
Az életünket csak úgy tölthetjük meg tartalommal, ha odaadóan szeretjük embertársainkat, ha a körülöttünk élő közösségnek szenteljük magunkat, meg annak, hogy létrehozzunk valamit, aminek célja és értelme van.”
Érdekel téged, hogy mi az legfőbb dolog, amire megtanított ez a betegség? Hogy nincs az életben fontosabb dolog, mint megtanulni szeretetet adni és szeretetet elfogadni.
Elfogadni a szeretetet. Mi folyton azt hisszük, hogy nem szolgálunk rá a szeretetre, azt hisszük, ha elfogadjuk, túlságosan ellágyulunk. Pedig… a szeretet az egyetlen racionális cselekvés.
A mi kultúránk nem ösztönöz bennünket arra, hogy elgondolkozzunk, mi volna, ha a mai nap lenne az utolsó?
Tetőtől talpig betakarózunk mindenféle öncélú dologgal, teljesen lefoglal a karrierünk, a családunk, hogy van-e elég pénzünk a jelzálogkölcsön visszafizetésére, hogy beszerezzünk-e egy új kocsit, megjavítsuk-e a bedöglött radiátort…
…milliónyi piszlicsáré tevékenységbe bonyolódunk csak azért, hogy pörögjön a motor. Így aztán soha nem szokjuk meg, hogy olykor magunkba szálljunk, és szemügyre vegyük életünket, mondván: Hát ennyi az egész? Ez minden, amit akarok? Nem hiányzik belőle valami?
Szükségünk van valakire, aki ilyen irányba noszogat minket. Mert ez nem megy csak úgy magától, automatikusan.
Mindenki tudja, hogy egyszer meg fog halni, de senki sem hiszi el. Pedig ha elhinnénk, sok mindent másként csinálnánk… mihelyt megtanulunk meghalni, megtanulunk élni.
Voltaképpen mért esik olyan nehezünkre elgondolkozni a halálon? Azért, mert a legtöbb ember úgy jár-kel a világban, mint a holdkóros.
Nem tapasztaljuk meg a világot a maga teljességében, amúgy istenigazából, mert szinte félálomban élünk, csupa olyasmit művelünk, amiről gépiesen úgy véljük, hogy az a dolgunk. …Amikor ráeszmélünk, hogy meg fogunk halni, egészen másként látunk mindent.
A család egyre fontosabb… Tény, hogy manapság egyedül a család jelenti azt a szilárd alapot, a biztos talajt, amelyen az ember megállhat.
… A szeretet mérhetetlenül fontos. Szeretet nélkül szárnyaszegett madarak vagyunk.
Amikor azt kérdi tőlem valaki, vállaljon-e gyereket vagy ne, soha nem adok tanácsot. … Egyszerűen azt mondom: „A gyerekhez fogható élmény nincs a világon.” Ennyi.
Ezt az élményt nem pótolja, nem helyettesíti semmi. Nincs az a barát, akitől megkaphatod. Nincs az a szerető, akitől megkaphatod.
Ha át akarod élni, mit jelent maradéktalanul felelősnek lenn egy emberi lényért, ha meg akarod tanulni, milyen mélységesen mély tud lenni a kötődés és a szeretet, akkor legyenek gyerekeid.
Az elvonatkoztatás nem azt jelenti, hogy az élményt nem fogadhatjuk be magunkba. Épp ellenkezőleg, be kell fogadnunk teljes egészében, mert csak így leszünk képesek függetlenedni tőle.
Itt vannak például az érzések, vegyük bármelyiket – legyen az a szerelem, a gyász, vagy… a félelem és szenvedés. Ha elfojtod az érzelmeidet, ha megtiltod magadnak, hogy teljesen kiéljed azokat, soha nem sikerül elvonatkoztatni tőlük, mert túlságosan félsz tőlük.
Félsz a szenvedéstől, félsz a gyásztól. Rettegsz a szerelemmel együtt járó sebezhetőségtől. De ha szabadjára engeded az érzelmedet, beléjük veted magadat, ha elmerülsz bennük, akár a fejed búbjáig is, teljesen és maradéktalanul megtapasztalod őket.
Akkor tudni fogod, mi a szerelem. Tudod, mi a szenvedés. Tudod, mi a gyász. Akkor és csak akkor mondhatod: „Rendben van. Ezt az érzést megtapasztaltam. Ezt az érzést már jól ismerem. Most egy időre el kell szakadnom tőle.”
Fürdőzz meg az érzéseidben. Akkor tudni fogod, mi a szerelem. Nem fog megártani. Csak segít rajtad. Ha beengeded magadba a félelmet, ha úgy öltöd fel, mint egy megszokott inget, nyugodtan elmondhatod: „Jól van, ez a félelem. Nem muszáj hagynom, hogy uralkodjon rajtam. Annak látom, ami valójában.”
Ugyanez érvényes a magányosságra: engedd szabadjára, engedd kicsurranni a könnyeidet, érezd át teljes egészében – de végezetül tudd kimondani azt is: „Rendben van, eddig tartott a magányosságom.
Nem félek magányosnak érezni magam, de most félreteszem ezt az érzést, mert tudom, hogy más érzések is léteznek a világon, és azokat is ugyanígy meg akarom tapasztalni.”
Mitch, én öleléssel fogadom az öregséget. Nagyon egyszerű dolog. Ahogy cseperedsz, egyre többet tanulsz. Ha megmaradnál huszonkét évesnek, egész életedre megrekednél ugyanazon tudatlan szinten.
Ha nem tudnád, az öregség nem csupán leépülés. Növekedést is jelent. Jóval több annál a negatívumnál, hogy meg fogsz halni. Elfogadod, hogy meg fogsz halni, és ennek eredményeképpen bölcsebben éled az életed.
…ha megtalálod az életed értelmét, célját, eszedbe sem jut hátrafelé menni. Akkor csak előre igyekszel. Még többet akarsz látni, még többet akarsz tenni. Alig várod már, hogy hatvanöt éves legyél.
Egyetlen fiatalnak sem ártana, ha tisztába lenne azzal, hogy ha folyton-folyvást az öregedés ellen küzdesz, világéletedben boldogtalan leszel, mert az öregedés mindenképpen utolér.
Az a fontos, hogy mindig találd meg az életkorodban azt, ami jó, ami igaz és ami gyönyörű. Ha folyton hátratekintesz, versenyben fogod érezni magad. Holott az élet nem versengés tárgya.
Az az igazság, hogy bennem minden életkorból maradt valami. A háromévesből, az ötévesből, a harminchét évesből az ötvenesből. Hiszen mindegyiket megéltem, és pontosan tudom, milyen érzést jelent.
Gyönyörűséget lelek a gyereklétben, amikor az helyénvaló, hogy gyerek legyek. Gyönyörűséget lelek a bölcs aggastyánlétben, amikor az a helyénvaló, hogy bölcs aggastyán legyek.
Gondold csak el, hány életkor között válogathatok? Hiszen mindegyikből van bennem valami, a saját jelenlegi koromat s beleértve. - Hogy is lehetnék hát irigy a te életkorodra – amikor én is voltam már ennyi idős?
Tárgyak még véletlenül sem helyettesíthetik a szeretetet vagy gyengédséget, az együttérzést vagy a bajtársiasságot. A pénz nem pótolja a törődő gondoskodást, a hatalom sem pótolhatja soha.
Attól, hogy adni tudok másoknak, élőnek érzem magam. Ebben nincs szerepe se a kocsimnak, sem a házamnak. Sem annak, hogy milyennek látszom a tükörben.
Amikor megajándékozok valakit az időmmel, amikor mosolygásra bírok valakit, aki bánatos volt, csaknem olyan egészségesnek érzem magam, mint valaha.
Mindig azt tedd, ami a szívedből fakad. Ha így élsz, nem leszel elégedetlen, nem fogsz irigykedni, nem áhítozol arra, ami a másoké. Sőt, talán még sokallod is majd, amit cserében kapsz.
Ebben a ma világban annál is fontosabb volna szoros, szerető kapcsolatot létesítenünk valakivel, mivel a mi kultúránk többnyire éppen ezt nem nyújtja nekünk.
A mai szerencsétlen kölykök azonban vagy túl önzők egy valódi kapcsolat kialakításához, vagy vaktában fejest ugranak a házasságba, hogy aztán fél év múlva elváljanak. A baj az, hogy hogy nem tudják, voltaképpen mit akarnak a társuktól.
