Arany János ars poeticája (1861)

1. Arany János ars poeticája (1861) 26/A

2. 1. Vojtina ars poeticája • Vojtina Mátyás: a fővárosba keveredett szlovák származású versfaragó, írók kollégájának hiszi magát • Egy híres újságíró-humorista, Bernát Gáspár inasa volt, annak révén terjedtek el rigmusai • Kocsmákban adta elő a verseit, egyszer ilyenkor Aranynak is bemutatták • A szabadságharcról: „Egy kis halál? Nem tesz semmit. Őseinknek szintúgy volt.” • Disztichonos epigrammája „Egyszer a róka magát nagy ehetném lyukba bebújta Dombos az oldala lett, nem lehet ám gyere ki.”

3. 2. Miért az ő nevében ír Arany? • Finom gúnnyal tiltakozik a hasonló rossz költők ellen, akik elárasztják a sajtót • Máskor is szívesen helyezkedett groteszk szerepekbe, pl. Bolond Istók címmel írja meg verses memoárjait • A szerepjáték csak a címre terjed ki, a szövegben már ő maga beszél, ráismerünk életútjára, eszméire • Ott is jelen van azonban öniróniája: magát sem tartja nagynak, irtózik a pátosztól, ön-ünnepléstől • De tiltakozik a sivár naturalizmus ellen is: a mocskot, a rútat egy az egyben nem szabad a versbe emelni • A hazug pátosz sem jó, az ömlesztett mocsok sem jó

4. 3. Újfajta középút: eszményítő realizmus • Példája a főváros képe: messziről vagy alkonyatban szép, közel hajolva koszos és bűzös • Az író tegyen úgy, mintha a Duna tükréből tekintene át Budára: a valós látványról ír, de megszépítő tükörben „nem a való hát, annak égi mása amitől függ az ének varázsa” • A hazugságot a költészethez szükségesnek tartja: „ költő, hazudj, de rajt ne fogjanak!” • Igaz alapok nélkül sem lehetséges, némi hazugság nélkül sem lehetséges

5. 4. Természet és történelem • Az ég kék és boltozatos • Szivárvány, délibáb • Mátyás mondák hamisak • Tiborc nem létezett Vásár az élet: a földnek lakossaLót-fut, könyökli egymást, és tapossa,Ad-vesz, civódik, káromol, kacag;Por, sár megöl, megfojt a hagyma-szag;Mit gondolsz? ha énekbe öntenédÚgy, mint van, e sok mozgó pecsenyét;Mit gondolsz, nyerne a költő vele,Hogy ily igazzal zsúfolá tele? • Romantika és realizmus határán