60 likes | 179 Vues
A számjelölés A melléknévfokozás A kiemelőjel. Az alapnyelvi számjelek. Négy többesjel: *-t (a nom. többes száma) *-j (*-i̯) (függő esetek) *-k (névmások, jelek, ragok) *-n (birtoktöbbesítő) A magyarban voltaképpen egyik sincs meg. A *-k és a *-j (*-i̯) továbbélése vitás kérdés.
E N D
Az alapnyelvi számjelek • Négy többesjel: • *-t (a nom. többes száma) • *-j (*-i̯) (függő esetek) • *-k (névmások, jelek, ragok) • *-n (birtoktöbbesítő) • A magyarban voltaképpen egyik sincs meg. • A *-k és a *-j (*-i̯) továbbélése vitás kérdés.
Az általános többesjel • Az uráli nyelvek egyes számot használnak a többet jelentő számevek után is. • A magyar -k többesjel valószínűleg a finnugor *-kkV névszóképző folytatása, amely gyűjtőneveket képezett, pl. finn kuusi (‘fenyő’) > kuusikko (‘fenyves’) stb. Hasonló fejlődésre (más képzővel) van példa a cseremiszben is.
A birtoktöbbesítő • Az alapnyelvi *-j (*-i̯) folytatása, de meglehet, hogy csak közvetetten. • Az ősm. kezei > kezé > keze, valamint kezei > kezí > kezi kétféle fejlődés eredményeképpen az E/3. birtokos személyjeles alak keze/kezi formájú lehetett. • Egyesek szerint a kezi forma lefoglalódott a birtoktöbbesített alaknak.
A melléknévfokozás • A középfok -b > -bb jeleegy *-mp képzőre megy vissza. • Geminált változata az ómagyarban bukkan fel, hangzóközi helyzetben. • A csonka tőhöz járul, valószínűleg a kétnyíltszótagos tendencia miatt. (idesbek stb.) • A felsőfok leg- jele kései fejlemény, csak a 16. században bukkan fel. Először határozószókon használták (legottan stb.).
A kiemelőjel • Az -ik belső magyar fejlemény. • A sorszámnév -d képzőjéhez is járulhat. • Kialakulásának kiindulópontja valószínűleg az egyik és a másik névmási alakok. • Ezek T/3. birtokos személyjeles formák („az ő együk” = ‘egy közülük’). • Innen terjed melléknevekre.