630 likes | 958 Vues
És lészen azután, hogy kiöntöm lelkemet minden testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak. Sőt még a szolgákra és szolgálóleányokra is kiöntöm azokban a napokban az én lelkemet. Joel 2,28-29. A SZENT SZELLEM ÉS TE.
E N D
És lészen azután, hogy kiöntöm lelkemet minden testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak. Sőt még a szolgákra és szolgálóleányokra is kiöntöm azokban a napokban az én lelkemet. Joel 2,28-29 A SZENT SZELLEM ÉS TE
KI IS AZ A SZENT SZELLEM? Isten – Személy – Erő/Hatalom Pártfogó – Vigasztaló Az Újszövetség szolgálata Elpecsétel (pecsét) Lefoglal (zálog) Felkenetés
Bibliai antropológia Az ember teremtése Az ember felépítettsége A bűneset következménye
Megtérés és újjászületés MEGTÉRÉS BŰNTUDAT BŰNBÁNAT BŰNVALLÁS BŰNBOCSÁNAT ELFOGADÁSA
Megtérés és újjászületés Felülről való születés Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek. (Ján 3.7) Újra nemz - újra szül Mint a kik újonnan születtetek nem romlandó magból, de romolhatatlanból, Istennek igéje által, a mely él és megmarad örökké. (1Pét 1,23) Nem az igazságnak cselekedeteiből, a melyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott meg minket az újjászületésnek fürdője és a Szent Lélek megújítása által. (Tit 3,5) Újra születés
Szent Szellem keresztség és betöltekezés • Baptidzó • bemerítés, alámerítés ÓGÖRÖG KIFEJEZÉS 6 • Eperkhomai • Eljön, közeledik, eljut valamire, megrohan, rátör, megérkezik, átfolyik És meg ne részegedjetek bortól, miben kicsapongás van: hanem teljesedjetek be Szent Lélekkel. Eféz 5,18 • Epipiptó • Ráesik, ráhull, ráborul, ráhajol • Lambanó • Megragad, birtokba vesz, befogad, elnyer, elfoglal ….Ő Szent Lélekkel és tűzzel keresztel majd titeket. Máté 3,18
Szent Szellem keresztség és betöltekezés • Ekkheó • Kifolyik, kiönt, kitölt, kiömlik, ÓGÖRÖG KIFEJEZÉS 7 • Pléthó • Megtelik, megtölt, eltelik, beteljesedik, kielégít, jóllakat És meg ne részegedjetek bortól, miben kicsapongás van: hanem teljesedjetek be Szent Lélekkel. Eféz 5,18 • Pléroó • Megtelik, teljessé tesz, beteljesül betölt-eltölt valakit lelki tulajdonsággal, erővel • Plérész • Bőséges, telített, betelt. A teljes teret kitöltő módon vagy mértékben ….Ő Szent Lélekkel és tűzzel keresztel majd titeket. Máté 3,18
Krisztus Teste Négy Újszövetségi kép - Isten Háza - Gyertyatartó – Lámpás - Menyasszony Krisztus Teste (1Kor 12,15-26) 1, A tagok nem vehetik át egymástól egymás szerepét 2, Uralkodó ajándék és szolgálat nem lehet 3, Ajándékot és testvért leértékelni nem szabad 4, Test egységének a bemutatása
A MEGSZENTELŐDÉS ÉS A SZENT SZELLEM GYÜMÖLCSE Mi pedig mindenkor hálaadással tartozunk az Istennek ti értetek atyámfiai, akiket szeret az Úr, hogy kezdettől fogva kiválasztott titeket Isten az üdvösségre, a Lélek szentelésében és az igazság hitében. 2Thess 2,13 Helyzeti Progresszív v. haladó Végső v. dicsőséges Mivelhogy azért ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, Isten félelmében vivén véghez a mi megszentelésünket (2Kor 7,1)
A MEGSZENTELŐDÉS ÉS A SZENT SZELLEM GYÜMÖLCSE SZERETET MÉRTÉKLETESSÉG ÖRÖM A SZELLEM GYÜMÖLCSE SZELÍDSÉG BÉKESSÉG HŰSÉG BÉKETŰRÉS SZÍVESSÉG JÓSÁG
A gyümölcstermés alapjai A kik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt. (Gal 5,24) TEST MEGFESZÍTÉSE ALÁRENDELÉS Ha azonban a Lélektől vezéreltettek, nem vagytok a törvény alatt. (Gal 5,18) SZELLEMI HARC Mert a test a lélek ellen törekedik, a lélek pedig a test ellen; ezek pedig egymással ellenkeznek, hogy ne azokat cselekedjétek, a miket akartok.(Gal 5,17) Ellenállás Mondom pedig, Lélek szerint járjatok, és a testnek kívánságát véghez ne vigyétek. (Gal 5,16)
A Szent Szellem elleni vétkek ELLENSZEGÜLÉS HAZUGSÁG Kemény nyakú és körülmetéletlen szívű és fülű emberek, ti mindenkor a Szent Léleknek ellene igyekeztek, mint atyáitok, ti azonképpen. ApCsel 7,51 Miért foglalta el a Sátán a te szívedet, hogy megcsald a Szent Lelket? ApCsel 5,3 KÁROMLÁS De aki a Szent Lélek ellen szól káromlást, nem nyer bocsánatot soha, hanem örök kárhozatra méltó; Márk 3,29 MEGOLTÁS MEGSZOMORÍTÁS És meg ne szomorítsátok az Istennek ama Szent Lelkét, aki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára. Eféz 4,30 A Lelket meg ne oltsátok. 1Thess 5,19
Karizmákkal és szolgálati ajándékokkal kapcsolatos bibliai kifejezések Talentum Karizmák és kegyelmi ajándékok Szellemiek (lelki ajándékok?) Szellemi megnyilvánulások Szolgálati ajándékok A legnagyobb ajándék Az első és egyetlen közös „karizma”
SZOLGÁLATI AJÁNDÉKOK • Efézus 4,12-15 • Szentek tökéletesbítése • Szolgálatra felkészítés • Krisztus Testének építése • Krisztusi ismeret egysége • Krisztusi érettség • Elszakadás a tévelygéstől APOSTOL SZOLGÁLATI AJÁNDÉKOK PRÓFÉTA TANÍTÓ EVANGÉLISTA PÁSZTOR
Alapelvek • A tudatlanság fajtái • Nem szándékos • Rossz, hiányos tanítások, közömbösség • Szándékos • Hatalomféltés, leuralás (Eféz4,24) • A tudatlanság veszélyei • - Természetfölöttiség kiszorulása a gyülekezetből. • A gyülekezet passzívvá, élettelenné válik. • A sátán célkitűzése • - Tudatlanság fenntartása, tévelygések, tévtanítások által. Ismeret A lelki ajándékokra nézve pedig nem akarom, atyámfiai, hogy tudatlanok legyetek. (1Kor 12,1)
Alapelvek • Az ajándékok Jézus Krisztus eljöveteléig megmaradnak. • - A semmi kifejezés jelentése: hiánytalan, egy sem hiányzik • Szesszacionista teológia • - Ágoston és a Visszavonások Megmaradás Úgy, hogy semmi kegyelmi ajándék nélkül nem szűkölködtök, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak megjelenését. (1Kor 1,7)
Alapelvek • Különbség: • -Elosztás, szétosztás egy egészből. Egy főre eső vagy jutó rész szerint.(Luk 15,12) • - Osztogatván (1Kor 12,11) • Külön-külön: • - Sokféle, változatos, különböző • Minden ajándékot használni kell • Nem lehet uralkodó szolgálat és karizma • - Amit kaptál fogadd örömmel! Különbözőség A kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, de ugyanaz a Lélek. (1Kor 12,4) Minthogy azért külön-külön ajándékaink vannak a nékünk adott kegyelem szerint… (Rm 12,6)
Alapelvek • Igyekezettek: • buzogni, lelkesedni, • - Tiszta szívvel, buzgón kell vágyni Isten ajándékaira • Hasznosabb: • - nagyobb v. hatalmasabb • Nem fontossági, hasznossági sorrend • - Prioritás a 12,28-ban • Leginkább: • Jobban tesz, előnyben részesít, • - Beszédajándékok kiemelése Értékrend Igyekezzetek pedig a hasznosabb ajándékokra… (1Kor 12,31) Kövessétek a szeretetet, kívánjátok a lelki ajándékokat, leginkább pedig, hogy prófétáljatok. (1Kor 14,1)
Alapelvek • Nincs mindenkire jellemző ajándék • Törekedni kell a használat kiterjesztésére és biblikus gyakorlatára. • - Engedni kell a Test minden tagjának működését! • A hiányok betöltésének két útja • - Emberi vagy Szellemi forrásból történik? Sokoldalúság Avagy mindnyájan apostolok-é? Vagy mindnyájan próféták-é? Avagy mindnyájan tanítók-é? Vagy mindnyájan csodatévő erők-é? Avagy mindnyájoknak van-é gyógyításra való ajándéka? Vagy mindnyájan szólnak-é nyelveken? Vagy mindnyájan magyaráznak-é? 1Kor 12,29-30
Felelősség • Pneumatikus karizma • - Pál szellemi és nem testi alapú szolgálatot helyez előtérbe! • A cél: megerősítés • Megszilárdítását jelenti valaminek. • A hit szerepe • Kölcsönösség Megosztás Mert kívánlak titeket látni, hogy valami lelki ajándékot közölhessek veletek a ti megerősítésetekre. Azaz, hogy együtt felbuzduljunk tinálatok egymás hite által, a tiétek meg az enyém által. (Róma 1,11-12)
Felelősség • Megvetés • Elhanyagolás, gondatlanság, könnyelműség . • Megvetés okai • - Ellenérzés • Kategorizált ajándékok • Megelégedettség • Rutin • Megoldás • Növekedés • Szolgálócsoportok Megbecsülés Meg ne vesd a kegyelemnek benned való ajándékát, a mely adatott néked prófétálás által, a presbitérium kezeinek reád tevésével. (1Tim 4,14)
Felelősség • Félelem hatása • Félénkség, gyávaság • Beépülés a jellembe • - Szellemi dolgok kiszorulása • A kezelése, felgerjesztés • Éleszd újra a tüzet! • Folyamatosan tartsd égve! • Önvizsgálat • Betöltekezés Felgerjesztés Minekokáért emlékeztetlek téged, hogy gerjeszd fel az Isten kegyelmi ajándékát, a mely benned van az én kezeimnek rád tétele által. Mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét. (2Tim 1,6-7)
Felelősség • Két eltérő kifejezés • Diakoneo és oikonomosz • A sáfárok feladata a házigazda által rábízott javak elosztása, kiosztása volt a háznép számára. Jellemzőjük a hűség.(1Kor 4,2) • Fogyasztói kereszténység veszélyei • Sokféle kegyelem • - Tarka, változatos Sáfárság Kiki amint kegyelmi ajándékot kapott, úgy sáfárkodjatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai. (1Pét 4,10)
Felelősség • Amit nem jelent • Karizmák használatának tiltását • Kiszámíthatóságot és hagyományt. • Amit jelent • Ékesen: Tiszteletre méltóan, becsületesen. Személyes erkölcsi állapot, megjelenés, viselkedés. • Jó rend: „dolgok megfelelő helyre való rendezését”, beosztást, de időbeli sorrendet is jelent! • - A Szent Szellem vezesse az alkalmat! Tisztesség Mindenek ékesen és jó renddel legyenek. (1Kor 14,40)
Felelősség • A cél a Test építése • Gyülekezetközpontúság és nem egoizmus. • Az építésben mindenkinek szerepe van. • - Ha nincs épülés akkor vizsgálat. • A jó építkezés jele a gyarapodás • - A gyarapodás kifejezés: bőséges, túláradó, felesleg keletkezése, túlcsordulás jelentésű. • - A Szent Szellem munkája nem mérhető földi mértékkel! Építés Azonképpen ti is, minthogy lelki ajándékokat kívántok, a gyülekezet építésére igyekezzetek, hogy gyarapodjatok. (1Kor 14,12)
Felelősség • A Szellem kijelentése • A kijelentés szó megnyilvánulást, előtűnést, feltűnést, megnyilatkozást jelent. Látható a Szellem munkája! • - Jézus és az apostolok szolgálata. • Nem kell hajszolni a látványos dolgokat! • - Jó bizonyság kell, hogy legyen.(1Kor 14,23) • Haszonra adatik • Egybehordást, összegyűjtést, közrebocsátást jelent. • Tedd be a „közösbe” amit hoztál! • - Tanulj meg elfogadni! Hasznosság Mindenkinek azonban, haszonra adatik a Léleknek kijelentése. (1Kor 12,7)
Mi pedig nem e világnak lelkét vettük, hanem az Istenből való Lelket; hogy megismerjük azokat, a miket Isten ajándékozott nékünk. (1Kor 2,12) Ajándékaink felismerése Ima és böjt Igyekezni és kívánni Kézrátétel és prófétálás
HIT AJÁNDÉKA Erőajándékok A Szent Szellem, Isten hitét helyezi el abban akit megajándékoz. Meghatározott céllal adatik. Krízishelyzet motiválja Rendíthetetlen bizalom Istenben. Nem függ a körülményektől és a látható dolgoktól. Az ajándékkal kapcsolatos veszélyek Példaképek (Mózes, Illés, Jézus Krisztus, Pál)
CSODATÉVŐ ERŐK Erőajándékok Isten természetfölötti erejének bemutatása nem hétköznapi eseményekkel Jézus kijelentései (Ján 14,12 és Márk 16,17-18) Tudatlanság és hitetlenség veszélyei A csodák hármas célja • Területei: • Démonűzés • Halottak feltámadása • Egyes gyógyulások • Teremtő csodák • Elemektől való védelem • Természeti törvények felfüggesztése
GYÓGYÍTÁS(OK) AJÁNDÉKA Erőajándékok Isten közvetlen helyreállító munkája betegségek esetében A gyógyítás kifejezései Betegségek forrásai Betegségek célja A gyógyulás jogalapjai Ami az ajándékot felgerjeszti Mindenki meggyógyul? A hit szerepe Gyógyítás módjai Gyógyulás ideje
BÖLCSESSÉG BESZÉDE Kijelentés ajándékai Istentől jövő beszéd, gyakorlati tanács, hogy jó és bölcs döntés nyilvánuljon meg A bibliai és világi bölcsesség. (Péld 9,10) Bölcsesség fajtái A bölcs Isten • Négy fontos jellemző • Működési területek: • Kiút nehéz helyzetből • Döntéshozatal esetén • Problémakezelés • Üldöztetés idején
TUDOMÁNY BESZÉDE (ISMERET IGÉJE) Kijelentés ajándékai Tények, információk közlése, leleplezése és feltárása nem ismert dolgoknak. A tudás rossz oldala Kol 2,2-3 és 1Kor 14,6 A kijelentés módjai • Alkalmazása: - Bibliai titkok megértése • Kijelentés emberekről • Bibliaismeret • Ihletettség ismerete • Álomfejtés képessége
SZELLEMEK MEGÍTÉLÉSE Kijelentés ajándékai Istentől való képesség a gonosz munkájának felismerésére. A gyülekezet szellemi tisztaságának és szentségének megőrzése érdekében adatott Mit jelent megítélni? • Testi - lelki - szellemi érzékenységgel jár • Az ajándék működése: • Természetes, látható szintű ítélet • Belátás a szellemvilág területére • Döntéshozatal, közbenjárás, tévtanítás
PRÓFÉTÁLÁS Beszédajándékok A prófétálás Isten aktuális üzenetének, kijelentésének Szent Szellem által történő átadása. A prófétálás fontossága Üzenetek átvétele A prófétálás alapelvei (1Kor 14,3) Megnyílvánulásai A próféta jelleme Hamis próféták Meg kell vizsgálni!!!
NYELVEKEN SZÓLÁS ÉS MAGYARÁZATA Beszédajándékok Szent Szellem által inspirált földi vagy mennyei nyelv amely ismeretlen a beszélő számára Nyelveken szólás forrásai Igei kijelentések Biblikus használat A nyelvek magyarázata olyan ajándék amely a nyelvek nemeit érthetővé teszi. A magyarázás módjai Szükséges a nyelvek nyilvános használatára - Kérni kell!
INTÉS/BUZDÍTÁS Vezetés - Irányítás ajándékai Olyan ajándék amely segít erkölcsi-szellemi segítséget nyújtani a szükségben lévőknek A szó jelentéstartalma Páli alapelvek (1Thessz 2,3-5) • Alkalmazása: • Intés, feddés • Erőtlenek bátorítása • Teher alatt lévők megsegítése • Szentségre való buzdítás
KORMÁNYZÁS Vezetés - Irányítás ajándékai • Irányításra való különleges vezetői képesség • A szó jelentése • Jellemzőik (Péld 11,14) • Látásorientáltság • Céltudatosság • Megnyilvánulásai • Szolgálati terület vez. • Adminisztráció • Vezetőségi elnöklés • Istentiszteleti vezető • Gyülekezet világi képviselete
ELÖLJÁRÓ Vezetés - Irányítás ajándékai Olyan példamutató vezetői képesség amellyel gyarapodást, növekedést, fejlődést lehet fenntartani A szó jelentése Erkölcsi jellemzők (szorgalom) (1Tim 3,1-7 és Tit 1,5-9) • Újszövetségi vezetők - Vén (presbiter) • Pásztor • Felvigyázó (püspök) • Kinevezésük
ADAKOZÁS Segítő – Támogató ajándékok Olyan ajándék amely által Isten szükségeket tölt be és anyagi forrásokat nyit meg Adakozás formái Az adakozás jelentése Egyszerűség és jószívűség • Veszélyei • Gyakorlati példák: • Rendszeres adakozás • Alkalmi adakozás • Erőn felüli adakozás • Vendégszeretet • Tárgyi, dologi segítség
GYÁMOLÍTÁS Segítő – Támogató ajándékok Szolgálatok háttértámogatására adatott ajándék A szó jelentése Léviták az Ósz.-ben Szükségletek betöltését és a szolgálatok működését segítik Szolgálat jellemzése Művészi és kreatív képességek Kétkezi munkálatok Fontos a bátorításuk! Priscilla és Akvilla, Timótheus, Lukács
KÖNYÖRÜLETESSÉG Segítő – Támogató ajándékok Isten szeretetének gyakorlati bemutatására adatott ajándék A szó jelentése Jézus mint példakép Vidáman és örömmel végzett szolgálat • Területei: • Bűnösök felé mentő szeretet • Eltévelyedettek megkeresése • Lelkigondozás • Vigasztalás • Szeretetszolgálat