Dr. Sefcsich György: Egy Szabadka központú Északvajdasági Régió gazdaságfejlesztési koncepciója

1. Dr. Sefcsich György:Egy Szabadka központú Északvajdasági Régió gazdaságfejlesztési koncepciója Előadás a Magyar Regionális Tudományi Társaság 2006. okt. 26-27-ikei szegedi IV. Vándorgyűlése keretében "A nagy- és középvárosok térszervező funkciói" című szekciójában

2. 1. sz. ábra: Az Észak-Vajdasági Régió közigazgatási térsége

3. 2. sz. ábra: A vajdasági tömbmagyarság élettere (nyolc abszolut- és/vagy relatív magyar többségű község)

4. A Régió (akár a Vajdaság egésze is) alacsony energia-önellátottságú; (két nagy vízhozamú folyója ellenére) kifejezetten vízszegény térség; csekély és csupán lokális jelentőségű kőolaj- és földgáz-, alacsony fűtőértékű széntartalékain és a terciális üledékaltalajból nyerhető alacsonyhőmérsékletű termálvizein kívül az agyagon és homokon kívül szinte semmilyen szűkebb értelem vett bányakinccsel nem rendelkezik; előnyös földrajzi fekvése mellett csupán egyetlen európai léptékben is tényleges komparatív előnyt képviselő természeti adottsága van: nagy termőerejű termőföldjei.

5. Ennek ellenére a Régió területén a kiegyezés után, a XIX. századvég és századforduló időszakában az akkori Délvidéken szinte példátlan ütemű városiasodás, polgárosodás és igen erős spontán iparosodás kezdődött, amelyet azonban sajnos derékba tört a világháborús megtorpanás és politikai átrendeződések időszaka.

6. A közvetlenül az I. világháború előtt 95.000 lakosú Szabadka már „városias” arculattal, jól kiépített infrastruktúrával rendelkezett és igen gyorsan exportképes mezőgazdasági és ipari háttérre támaszkodó regionális központtá fejlődött. A két háború közötti időszakban (1910-ben Belgrádnak még csak alig 90.000, Zágrábnak 80.000, Újvidéknek mindössze 30.000 lakosa volt!) az elcsatolt Vajdaság (akkor Dunai Bánság) és azon belül a Régió is, az új Jugoszláv Királyság gazdaságilag és kulturálisan messze legfejlettebb vidéke volt, és ezért viszonylag könnyen integrálódott annak gazdasági vérkeringésébe, sőt az 1930-as évekre már javarészt ki is heverte a háború okozta megtorpanást.

7. A II. világháborút közvetlenül megelőző, ill. az azt követő időszakban azonban a Vajdaságot és a Régiót is teljesen kifosztották, a gyárak nagy részét leszerelték és az ország belső területeire telepítették át. De a háború utáni újjáépítési lendület is elkerülte a Régiót (a Vajdaság politikai, kulturális és gazdasági központjává Újvidéket fejlesztették fel, tudatosan leépítve és elsorvasztva az akkor még kifejezetten magyar többségű Szabadkát és Szabadka-környéki Régiót), és csupán az 1960-as években pezsdült fel valamelyest a központi költségvetési támogatásokat azonban még akkor sem élvező, túlnyomórészt saját erőforrásaira utalt Régió gazdasági élete.

8. Az elmúlt közel 15-éves krízisidőszakban elszenvedett újabb súlyos károsodásokat (háborús terhek, gazdasági szankciók, piacvesztés, felhalmozódó veszteségek, piacképtelen termékválaszték, elavult termelőeszközök és technológiák, megkövesedett szervezési és fellépési struktúrák, érdektelenlég és motivációnélküliség, szakember-elvándorlás, elosztás-központúság, stb.) a kíméletlen rablóprivatizáció még jobban elmélyítette, olyannyira, hogy azokat saját erőforrásaira szorítkozva ez a gazdasági struktúra többé már nem igazán tudja semlegesíteni sem kiheverni.

9. 1. sz. táblázat: A nemzeti jövedelem relatív strukturális változása az 1991-2002. időszakban (€/fő,év) Megjegyzés: Az 1991-évi kimutatást a Rigómezővel (Koszovó és Metóhia AT) kiegészítve a változás még szembetűnőbbé válik: Szabadka-Szerbia 171,0 Vajdaság-Szerbia 155,0 stb.

10. Az elszenvedett gazdasági nehézségek és súlyvesztés ellenére Szabadka (és a Régió) gazdasága az 1995-2004. közötti évtizedben reálisan kb. (az 1994-évi állandó ár- és érték-viszonyokra átszámított) évi 6 %-os viszonylag stabil átlagos GDP-növekedést produkált. És mindezt egy olyan tovább mélyülő gazdasági kríziskörnyezetben, amely 2004-ben még nem tudta elérni az 1989. évi (a háborús időszak előtti utolsó „békeév”) gazdasági teljesítményének 50 %-át sem!

11. A tudatosan folytatott sok évtizedes restriktív gazdaságpolitika és az örökölt szerkezeti hiányosságok ellenére is, mindenekelőtt a lakosság magasabb képesítési szintje, munkakultúrája és mobilitása eredményeként, a Vajdaság, és azon belül a Régió – ugyan az elmúlt időszakban igen sokat veszített viszonylagos magasabb gazdasági súlyából és hatékonyságából – jelenleg is az ország legfejlettebb részének számít.

12. A korábban a Régió gazdasági teljesítményének gerincét képező feldolgozó ipar – a saját lokális nyersanyag- és energiaforrások hiánya vagy szűkössége ellenére – tradicionálisan erősen diverzifikált, több lábon álló volt és maradt. Ezért is tudta súlyosabb megrázkódtatások nélkül elviselni elektro-gépipari és vegyipari nagyvállalatai sorozatos tranzíciós összeomlását – hiszen a kríziskörnyezetben is változatlanul fennálló lakossági igények kielégítése (élelmiszer- és könnyűipar, szolgáltatások, ill. az időszakosan igen jelentős teret nyerő árnyékgazdaság is) és a kis- és középvállalati struktúra viszonylag gyors kiépülése bizonyos mértékben amortizálta, sőt kompenzálta is annak terheit.

13. A gazdaság szerkezetének ilyen nagymértékű átrendeződése eredményeként (hiszen korábban épp az elektro-gépipari nagyvállalatok valósították meg az export közel 90 %-át!) azonban a korábban folyamatosan nettó exportőr Északvajdasági Régió gazdasága – a köztársasági kormány igen rigid árfolyam-politikája miatt is – egyre romló tendenciát mutatva, import terheit az utóbbi években mindössze 30-40 %-ig tudja saját exporttal lefedni.

14. Jelenleg a reálisan működő és működőképes szerbiai gazdaság kb. 75 %-át privatizálták, tehát a tranzíció most kerül végső lezáró fázisába. A nagy közvállalatok (posta, távközlés, kőolajipar, villanygazdaság, vasút, légi közlekedés), valamint a kommunális közszolgálati tevékenységek privatizációja azonban még csak most kezdődik. • De nem megoldott kérdés az 1945. után elkobzott és államosított vagyonok visszaszármaztatása vagy méltányos kártalanítása sem, és teljességgel nyitott kérdés a természeti és ásványi kincsek kitermelésével és értékesítésével foglalkozó vállalatok privatizáció utáni koncessziós vagy bérletfizetési kötelezettségeinek szabályozásrendszere is.

15. A Szerbiában folyamatban lévő (2003-ban még 1,4 milliárd dollár szintű, ugyan fokozatosan csökkenő tendenciát mutató, de átlagosan még mindig évi kb. 1,0 milliárd dollárra becsült összbevételű) privatizáció kedvezményezettje egyértelműen a szerbiai politikai és hatalmi elit klientúrája, és az igen hatékony eszköze lehet és lesz is sajnos a Vajdaság és a Régió magyarsága – további gazdasági súlyvesztésének és marginalizálódásának.

16. A vajdasági magyarság életterét mindenekelőtt a (relatív magyar többségű) Észak-Bácska és az (abszolút magyar többségű) Tiszamellék összefüggő magyar tömbje képezi; a legutóbbi (2002. évi) népszámlálás keretében kimutatott 290.000 vajdasági magyar (a 7,5 milliós Szerbia legszámosabb kisebbsége az összlakosságának mindössze 3,9 %-a, és a 2 millió körüli vajdasági összlakosságnak is csupán 14,4 %-a, nem sokkal több mint a tartomány területén tartózkodó kb. 200.000 menekült) közel fele (kb. 130.000 fő) azonban szórvány- és szigetpopulációkban, gyakorlatilag a Vajdaság teljes terültén szétszórva él.

17. Miután ilyen eltérő körülmények között (még egy jól működő stabil gazdasági környezetet feltételezve is) szinte lehetetlen a teljes vajdasági magyarság számára egyetlen egységes gazdaságpolitikai nemzetstratégiát és viselkedési modellt megfogalmazni, ahelyett a jelen programkoncepció is mindössze a tömbmagyarság élettere (egy földrajzi és politikai Régió) általános komparatív előnyeinek és hátrányainak teljességigény nélküli számbavételére szorítkozik csupán.

18. A vajdasági magyarság fennmaradását alapjaiban veszélyeztető súlyos, sőt már-már drámai mértékű leépülés és marginalizálódás jelenleg mindenképpen a vajdasági magyar közösség legsúlyosabb és legfenyegetőbb problémája, amelynek kiváltó okait nem csupán a többségi közösség részéről elszenvedett (és még mindig meglévő) hátrányos megkülönböztetésben, hanem jórészt – az elmúlt súlyos krízisidőszak folyamán – a kisebbségi magyar nemzettestben eluralkodott kilátástalanságban, identitásválságban és a többletteljesítmény-felvállalási készség elsorvadásában kell keresni.

19. Alapvető programcélok: • A Régió alapvető politikai és gazdasági érdeke a területi autonómiák és regionalizációk minden lehetséges formájának maximális támogatása kell hogy legyen! A központi politikai és gazdasági hatalom hatékony lebontása és a tartományi-regionális autonómiák és területi önkormányzatok építése és erősítése az egyetlen lehetőség és járható út a még tömbben élő, az önkormányzati területeken abszolút vagy relatív többséget képező, vagy akár csak megkerülhetetlen számosságú (szigetben és szórványban élő) kisebbségi magyar közösségek eredményes és hatékony szelektív gazdasági támogatására.

20. Az optimális gazdasági fejlesztési modell: • Az Északvajdasági Régió számára – erőforrásai, földrajzi fekvése, gazdaságpolitikai helyzete és etnikai struktúrája közös nevezőjeként – csupán egyetlen valóban célravezető gazdaságfejlesztési elképzelés fogalmazható meg: a fenntartható gazdasági modell víziója. • A fenntarthatóság lényegét elvben három alapfeltétel együttes és optimális kielégítése képezi, ezek: a gazdasági életképesség, a környezeti megfelelőség és a társadalmi elfogadottság.

21. A Régióban élő kisebbségi közösségek hátrányos helyzetének általános enyhítésére és felszámolására csupán egyetlen célravezető etnikailag szelektív támogatási lehetőség fogalmazható meg: a teljes kisebbségi populációra kiterjedő intenzív és hatékony képesítési-szakképesítési rendszer kiállítása és működtetése!

22. A Régió közép- és hosszú távon fenntartható gazdasági fejlesztésének kulcsterületei: • a tradicionális, de alapjaiban újrafogalmazott mezőgazdaság és élelmiszeripari komplexum, • a tradicionálisan diverzifikált, de mindenekelőtt a rugalmas kis- és középvállalati struktúrára támaszkodó feldolgozó, elektro-gépgyártó, vegyi- és könnyűipar, • a Régió makro- és mikrolokációját, közlekedési és szolgáltatói infrastruktúráját valorizáló makro- és interregionális áruforgalmi és logisztikai tevékenység, • a Régió specifikus sajátosságaira és tradíciójára építkező regionális jelentőségű, tartalmilag innovált idegenforgalmi, turisztikai és vendéglátóipari szolgáltató szféra.

23. A Vajdaság és azon belül az Északvajdasági Régió számára mindenekelőtt a biomasszákra épülő megújuló energiaforrások hasznosítása jelent igen jelentős kitörési lehetőséget – hiszen az lehetőséget biztosít számára a nyomasztó energiaimport-függőség fokozatos enyhítésére, és ugyanakkor • lehetővé teszi a jelenleg még túlnyomórészt főtermékcentrikus primáris mezőgazdaság számára a melléktermékek környezetkárosodás nélküli energiacélú valorizációját, sőt • a piacon nem eléggé versenyképes konvencionális termények (pl. gabonaféleségek) tömeges termesztése helyett a termőföldek termőerejének egy fokozatosan növekvő részét kivonva az élelemtermelési ciklusból – a piacképesebb energiacélú termelés (bioetanol- és biodízel-alapanyagok, energianövények stb.) felé irányítását.